2017. június 29., csütörtök

A projekt zárása

Itthon értékeltük a kirándulást. Sőt, benne voltunk a TV-be!
PPT-ket készítettünk a többi osztálynak, lássák merre jártunk.


Egy napos Nemzeti Összetartozás témanapot is tartottunk a többi felsős osztállyal.


Búcsú Erdélytől- 4.nap

4.nap
    Ez volt az utolsó és egyben leghosszabb napunk (habár az első napon produkált hajnali három órás kelésünk vetekedik vele). Balavásárt ásítozva hagytuk el, de a Déváig tartó út alatt valamennyire felébredtünk. Ez nagyon hasznos volt, így nem aludtunk el a másfél órán át tartó várakozás közben. Ennyit kellett ácsorognunk ugyanis arra várva, hogy a sikló segítségével feljussunk a hegyre épült várhoz. Szerintem ez abszolút megérte, mert a kilátás a szelindekit is megelőzte.
 Az utolsó és egyben az egyik legszebb állomásunk Temesvár volt, ahol bebarangoltuk a várost, láttuk a múzeumot, sőt még egy heavy metal koncertbe is belebotlottunk.
  A hazafelé tartó útról nincs sok emlékünk, mindenki az emlékekbe feledkezve pihent vagy a buszsofőr boldogítására hangoskodott és jól érezte magát. Aztán ahogy az utazás éjszakába hanyatlott lassan mindenki kidőlt. Győrújbarátra hajnali egy körül ért be a busz ahol mindenki táskás, de boldog szemekkel üdvözölte a szüleit.

Újvári Eszter és Póda Anna 7.b














3. nap

3.nap
Másnap reggel Szelindek ódon várát vettük be, romos falaival, amelyek mellet sétálgatva csodálatos panoráma tárult a szemünk elé. A várba beérve, mintha csak az elmaradt tesi órákat pótolnánk felmászhattunk a meredek, rozoga lépcsőkön a vár megmaradt bástyájára, hogy immár húsz méterrel feljebbről nézzük meg a még mindig festői kilátást.
 Pár óra múlva már a nagyon hangulatos Nagyszeben utcáit róttuk. A hangulatot még inkább fokozta, hogy pont az ottani gyermeknapra időzítettük a látogatást így belebotlottunk egy Street food fesztiválba, aminek a kuszaságába legnagyobb sajnálatunkra már nem vethettük bele magunkat.
Majd szomorúbb vizekre eveztünk. Fehéregyháza határában az út mellett a buszból kipattanva majd átszaladva az úton azon a helyen álltunk meg, ahol Petőfit utoljára látták és ahol feltehetőleg 1849 július végén kilehelte a lelkét. Az útszélén szemlélődő emlékműre és a helyi Petőfi múzeum szobrára is koszorú helyeztünk, ezzel tiszteletünket kifejezve a hőslelkű költő iránt.
Segesváron végre megengedhettünk magunknak egy húsz perc szabadidőt így fagyit nyalva, tengernyi fényképpel gazdagabban néztük meg a fantasztikus belvárost, Drakula szülőházával együtt.

 A szállásra visszatérve meglepetésben volt részünk: megnézhettük, sőt ki is próbálhattuk a kürtőskalács készítését a balavásári főutcán.




















 

A kalandok folytatódtak - 2. nap

2.nap  
Második nap nem sokat foglalkoztunk a készülődéssel, már pattantunk is be a buszba, ami egyenesen Nagybánya festői városába kormányozta a csapatot. Ott röviden megnéztük a belvárost, de azt hiszem, mindnyájunk nevében beszélek, ha azt mondom, hogy az Impresszionista festők múzeuma nyerte el legjobban a tetszésünket. Rengeteg terem tele szebbnél szebb néha már túl művészi festményekkel.
Kolozsvárott voltunk már mikor elkapott az eső. Minden erőnket beleadva szaladtunk a Szent Mihály-templom biztonságot adó falainak rejtekébe. Miután az idő kitisztult és álmoskásan bár, de a Nap is sütött, elámulva néztük a Mátyás-szobor nagyságát csak úgy nyújtogattuk a nyakunkat. Aztán átsétáltunk a helyi református templomba, ami tekintélyes címergyűjteménnyel büszkélkedett. A falakat egyszerűen ellepték a különböző korokból származó ereklyék. A Házsongrádi temetőben megálltunk pár percre a híres magyarok sírjánál, és már indultunk is tovább Erdély közepe fele, Marosvásárhelyre.
A buszból kikászálódva egy templom előtti főtérre értünk. Ahonnan elsétáltunk többek közt a Kultúrpalotához és a Teleki Tékához is. A Téka egyszerűen hihetetlen, számos öregebbnél öregebb könyv otthonát nyújtja.

Marosvásárhely határát elhagyva már mindenki gondolatai csak a szállás és a vacsora körül forogtak. Szerencsére a szervezők nem fogtak mellé a balavásári szállás választásával.